5. Meddőség és hit 3.
“Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.” (János 13,20)
Hogy is van ez? Jézus arra buzdít, hogy fogadjuk be a Szentlelket (vagyis Isten Szent Szellemét), akit ő küld majd maga helyett, és aki befogadja, az egyben Istent fogadja be. Tehát Isten, Jézus és a Szentlélek egy és ugyanaz. Ez a Szentháromság. Ugye el tudod képzelni, hogy micsoda erőt, hatalmat képvisel a Szentlélek! És ez a Tiéd lehet!
Engedd be szívedbe Jézust, és hagyd hogy megtisztítson testileg, lelkileg. Engedd, hogy lemossa, kimossa bűneidet, betegségeidet, a meddőségedet, a meddőségedet okozó betegségeket, gyengeségeidet, káros szenvedélyeidet, szeretetlenségedet, rossz tulajdonságaidat. Cserébe gyógyulást, erőt, bölcsességet, szeretetet, boldogságot, gyermekáldást kínál és ráadásként, ami a legfőbb cél, az örök életet. Hiszen ezért született, ezért halt meg, és ezért támadt fel, hogy mind ezek a Tieid legyenek. Erre csak Isten képes, és Jézus maga az Isten.
Igen, a Szentlélek CSODÁKRA képes, Te általad. Csodákat tud tenni a Te, az én, és Mások életében. A Mi életünkben, az EMBEREK életében, általunk. Most mire vágysz éppen teljes szívedből? Igen, most jön a felsorolás: gyermeket, gyógyulást a meddőségből, különböző betegségekből, boldogságot, szerető házastársat, stb. De én azt szeretném kérni Tőled, azt tanácsolom, hogy Jézusra vágyódjon a szíved, Őt akard megismerni, Őt akarjad hallani, olvasni és befogadni legelőször. És akkor a Tiéd lesz a Szentlélek ereje. Vagyis egyek lesztek. Soha viszontlátásra meddőség, gyermektelen élet!
Üdv.: Melinda
Mire gondolsz?